Boldog Karácsonyt! :) ♥

Sziasztok! Először is Kellemes Ünnepeket Kívánunk mindenkinek! :)
Másodszor viszont úgy döntöttünk, hogy ezt a blogot befejezzük, mivel egyikünk sem látja semmi értelmét tovább folytatni.. Semmi visszajelzést nem kaptunk a történetet illetően pedig elhihetitek mennyire örültünk volna egy-két kommentnek! ÉN úgy gondolom, hogy ha valami csoda folytán érkezne pár komment még meg fontolnánk a folytatást.. Én nagyon örülnék, ha nem kéne befejeznünk a történetet mert habár igaz, hogy még csak nyolc részes nekem máris a szívemhez nőtt. Ezért kérlek titeket ( ha van egyáltalán valaki aki olvassa), hogy kommenteljetek! :)
És még egyszer Kellemes Ünnepeket kívánunk! :)
/Myra♥/

8.rész-Korpa, nemsokára találkozok Dodi-val!

Április 28./Szombat/

Tegnap egész jól ment a futás bár a végére igen csak elfáradtunk ami nem is baj!
 Reggel elég nyűgösen keltem amire rátett egy lapáttal az is, hogy kifelé menet belerúgtam a szekrénybe. Szitkozódva és fél lábon ugráltam be a konyhába ahol már Edina sürgött-forgott.
- Szia hogy aludtál?-kérdezte vidáman.
- Mondjuk, hogy jól.- mondtam miközben a lábujjamat vizsgálgattam.
- Én nagyon jól aludtam biztos a futás miatt. Kérsz valami reggelit?- kérdezte a szekrényben kotorászva.
- Aha mi van itthon?- kérdeztem mivel már tényleg éhes voltam.
- Hát van tej  hozzá müzli vagy van valamilyen joghurt korpával.- sorolta a választékot. Hitetlenkedve emeltem fel a fejemet és biztos voltam benne, hogy rosszul hallottam és nem azt mondta, hogy egyek joghurtot korpával?!
- Mi az, hogy korpával?! Az nem az ápolatlan hajban van?- értetlenkedtem.
- Mi? Ja nem! Ezt valami csomagolt valami amire csak annyi van írva, hogy korpa gondolom valami növénynek a része. De az a lényeg, hogy nagyon finom joghurttal, és nagyon olcsó bioboltokban lehet kapni.- magyarázta meg a félreértést.
- Ja oké értem. Akkor azt megkóstolom milyen joghurt van hozzá?- kérdeztem.
- Hát van epres, barackos, banános, és ananászos.- sorolta miközben kipakolta őket a hűtőből.
- Úúúú van epres?! Akkor azt kérek!-teljesen fellelkesedtem tőle. Illik tudni rólam, hogy imádom az epret bárhol bármikor bármilyen formában képes vagyok elpusztítani.
-Oké mennyi "korpát" kérsz bele?- kérdezte miközben kivett a fiókból egy evőkanalat.
- Nem tudom te mennyivel eszed?- kérdezem.
- Én egy evőkanállal szoktam akkor neked is annyit teszek bele.- mondta miközben mindkettőnkét megcsinálta.
- Oké köszi.- mondtam miközben be is kaptam az első kanállal. -Hmm ez tényleg finom.- mondtam.
- Örülök, hogy ízlik!- mosolygott.
- Na és mit csináljunk ma?- kérdeztem rá.
- Arra gondoltam, hogy bemehetnénk Márkhoz mit szólsz?
- Oké jó ötlet nem tudod, hogy Dodi mikor dolgozik?- kérdeztem hiszen már nagyon hiányzik.
- Azt hiszem Márk azt mondta, hogy ma is dolgozik és kedden lesz szabad napja.-világosított fel barátnőm. - És igen természetesen beugorhatunk hozzájuk úgy is szeretném megismerni  a híres Dodit!
- Köszönöm.- Miután megettünk a reggelinket én elmosogattam addig Dina elment zuhanyozni. Amint végeztem a mosogatással a szobámba igyekeztem, hogy valami elfogadható göncöt keressek. Végül az egyik újabb farmerom mellet döntöttem-az újabb mellet azt értem, hogy nincsen tele lyukakkal- ehhez pedig egy fehér kerek nyakú kivágottabb pólót és egy hosszabb nyakláncot vettem fel amit még régebben vettünk Edinával. A hajamat kifésültem majd egy fonat hajpántot készítettem a hajamból amit oldalt eltűztem. Imádom így hordani és nem is nehéz elkészíteni főleg, hogy derékig érő hajam van- amit kiskorom óta növesztek- és viszonylag egyenes is. Gyorsan bepakoltam pár dolgot a kissé ütött-kopott barna válltáskámba és már robogtam is át a fürdőszobába. Ahonnan éppen barátnőm jött ki immár teljesen felöltözve. Rajta egy világosabb színű farmer volt és a kedvenc fehér hosszú ujjú felsője aminek az ujja csipkés volt. Szép hosszú haját ami egy kicsit rövidebb volt az enyémnél oldalról haladva fonta be.
- Gyönyörű vagy! -ámuldoztam.
- Te sem vagy semmi kis-anyám! -nevetett. Hát igen, a kis-anyám egy megszokott becenév nálunk. A megismerkedésünk napján már kitudja a hányadik vodka narancsomat gurítottam le a kedvenc báromban amikor Edina odajött, hogy nem nézek ki túl jól és hogy nem kéne többet innom. Én persze mivel akkor még nem ismertem na meg elég részeg is voltam lerendeztem annyival, hogy: Pofa be kis-anyám. Persze ő nem sértődött meg hanem haza hozott magához én pedig elmeséltem neki az egész életemet. Úgy, hogy ez a név nálunk valahogy megmaradt.
- Köszönöm.- mosolyodtam el.
- Csak nem Dodi miatt öltöztél ki így?
- Nem de, hogy persze, hogy nem.. Na jó, de de csak azért mert olyan régen láttam és nem szeretném, ha olyan szakadt cuccokba látna.- magyaráztam.
- Persze értem. Amúgy helyes.?- tudakolta vigyorogva.
- Mi? Hát nem is tudom régen láttam már de azt hiszem igen.- mosolyodtam el.
- Na és tetszett neked valaha?- kérdeztem
- Nem persze, hogy nem, tudod őt mindig is a bátyámnak tekintettem mindig megvédett a cikizésektől meg ilyenek.

/Myra♥/

7.rész-Dodi, Eszünk, Első futás

/Alexa:)/

Edinával még mindig a konyhában sürgölődtünk, amikor megcsörrent a telefonom.
-Csak ne a főnök, csak ne a főnök..-imádkoztam, miközben kihalásztam nagy nehezen a farmer zsebemből.
-Csak nem.-húzta száját Edina.
-Á, nem.-örültem meg, majd azonnal felvettem.-Szia Dodi.-köszöntem boldogan, mire Edina kikerekedett szemmel nézett rám.
Dodi régi jó barátom. Általánosba jártam, amikor megismertem. Három évesek voltunk, amikor a szomszédunkba költöztek. Egy óvodába mentünk, egy iskolába. A szüleink is nagyon jóban voltak. De Dodiék elköltöztek a gimi miatt, így szétkerültünk. Soha nem gondoltam, hogy ismét hallom a hangját. Dodi amúgy csak becenév, rendes nevén Varga Doriánnak nevezik. Nagyon jó barátok voltunk :)

-Szia Alíz.-köszönt ő is.
-Honnan van meg a számom?-kérdeztem.
-Márk.
-Márk?-hüledeztem.
-Márk.
-Máárk?
-Máárk.-mondta, mire felnevettem.
-Oké, értem. De, hogy..Vagyis..Miért adta meg neked? És honnan tudtad, hogy őt keresd? Ismered?
-Oké, először is vegyél levegőt.
-Oké, veszek, csak mondjad már.-türelmetlenkedtem, és kisétáltam a konyhából, a kanapén foglaltam helyet. Edina utánam jött, és leült velem szembe a fotel karfájára.
-Jó, jó. Mondom. Na szóval. Munkát kerestem, és most együtt dolgozok Márkkal. Beszélgettünk ma, és szóba került a gyerekkorunk..Megemlítettelek téged, és mondta, hogy ismer. Kérdeztem honnan, mondta hogy ott dolgozol a fodrász üzletbe, mint kis főnök. Ezen nagyon meglepődtem amúgy..-mondta szerintem magának, mire lehunytam a szemem. Ja igen..Mindig is szakács akartam lenni..-Ekkor kértem el a teló számod. És most beszélünk.
-De jóó!-mosolyogtam.-Akkor közel dolgozunk. És Edinával néha oda megyünk ebéd szünetbe kajálni.
-Ki az az Edina?
-A legjobb barátnőm.-jelentettem be, mire Edina engem nézve elmosolyodott.
-Értem. Na jól van, akkor még összefutunk. Meg vagy? Anyudék? Lehet meglátogatlak majd, és benézek hozzájuk. Együtt laktok még?-mondta, nekem meg összeszorult a szívem.
-Anyuék....-csuklott el a hangom, és Edina biztos észrevehette, hogy mi van, így elvette tőlem a telefont, és így szólt..
-Szia, Dina vagyok.-köszönt.-Nem, semmi. Ahha, értem. Oké. Nem. Tessék? Meghaltak.-mondta halkabban, én meg erősnek akartam látszani, de nem ment. Könnyekbe borult a szemem.-Oké, persze. Adom. Szia.-mondta Edina, majd visszaadta a telefont.
 -Bocsi.-mondta azonnal Dodi.
-Semmi gond, nem tudhattad.
-De gondolhattam volna.
-Jó, mindegy már. Régen volt.
-Neked úgy hallom nem nagyon.-mondta, de erre nem tudtam mit mondani. Régen volt, de nekem olyan, mintha tegnap lett volna. Mindenre tökéletesen emlékszek.- Na jó, akkor még beszélünk. Légy jó!
-Az leszek.-mosolyogtam. Mindig is a bátyámnak tekintettem. Mindig megvédett. :)
-Szia.
-Szia.-köszöntem el én is, majd leraktuk.
-Ki volt ő?-kérdezte Edina.
-Egy régi, nagyon kedves barátom.-mosolyogtam.
-Jól vagy?-simította meg a vállam.
-Persze.-töröltem le a szemem.
-Biztos?-kérdezte komolyan.
-Aha, menjünk főzni.-mosolyogtam, majd felálltunk, és folytattuk a "nagy munkát".:)

Este fél hét körül volt, hogy végeztünk, így leültünk enni.
-Egész jó lett.-vettem egy falatot a számba.

-Egész jó?-hüledezett Edina.-Ilyet se főztem még soha.-mondta, mire felnevettem a látványtól, ahogyan Edina magába tömi a salátát.
-Akkor utána futás?-kérdeztem.
-Mehetünk.-bólintott.
-Jól van.-nevettem, mert Dina még mindig tömte magát. :D

Miután megettük még pihentünk egy kicsit, majd felöltöztünk a "sport szerkóba".
-Figyu.-mentem ki a szobámból Dinához, aki a nappaliban már a cipőjét kötötte.-Nekem nincs ilyen sport szerelésem.-húztam a szám.
-Adok.-mosolyodott el.
-Kösz.-mentem utána.
-Ez jó?-mutatott fel egy kékes pólót.
-Viccelsz ugye?
-Nem.-rázta a fejét, majd felnevetett.-Oké, jó.-dobta le az ágyra, majd kikereste a nadrágot is.
-Köszönöm szépen.-mosolyogtam, amikor a kezembe nyomta a nadrágot is.
-Ne köszönd.-mosolyodott el, majd kiment.

-Raaajta!-álltunk be, majd indultunk futni.
-Inni hozol?-kérdeztem, majd csak annyit láttam, hogy Dina visszafordul.
-Nem.-mondta, majd mindketten felnevettünk. Hát így indultunk el első futásunkra :D

6.rész-Éééés elköltöztem :)

* 1 Hónap múlva*

Ma végre át költözöm Edinához. Be kell vallanom egy kicsit izgulok,hogy vajon milyen lesz huzamosabb ideig együtt élni,de tudom,hogy ez nem fog rontani a kapcsolatunk, csak segíteni. Nagyon hálás vagyok neki, hogy felajánlotta a vendégszobáját habár így mind kettőnknek könnyebb lesz, hogy felesben fizetjük a lakbért. Minden cuccomat összepakoltam pár dobozba és a táskámba már csak barátnőmre várok, hogy segítsen átvinni a dolgaimat hozzá. Még egyszer végig jártam a lakást, hogy meggyőződjek róla semmit nem hagyok itt. Mindenhova benéztem és milyen jól tettem, az ágyam alatt megtaláltam az én kedves plüssmacimat amit a szüleimtől kaptam a születésemkor. Most ugye jön a kérdés, hogy szegénykém hogyan úszta meg a tüzet?Sehogy. Ez az egyetlen dolog amit a tűzoltók "épségben" találtak a lakásban. Felkeltem az ágy mellől majd a táskámba raktam a kis macimat. Csengettek.
-Gyere be!- kiáltottam ki. Ahogy kiléptem a hálószobámból épp akkor nyílt az ajtó én viszont teljesen elfelejtettem, hogy az ajtó elé is raktam egy pár dobozt egymásra. Ezt persze barátnőm nem tudhatta ezért hatalmas lendülettel nyitotta ki az ajtót mire  a legfelső doboz megbillent.
-Neeeeeeee!- mondtam és egy profi focistákat megszégyenítő vetődéssel elkaptam a dobozt majd azzal együtt a földre estem. Edina bejött a kis résen majd segített felállni.
- Jesszusom Alíz jól vagy?- kérdezte komolyan. Majd miután meggyőződött róla, hogy semmi bajom elvette tőlem a dobozt kinyitotta majd nevetni kezdett.
- Most min nevetsz? - kérdeztem.
- Egy: a vetődéseden. Kettő: azon,hogy miért vetődtél.- mondta még mindig nevetve.
- Mi?- értetlenkedtem még mindig.
-  Nos Édesem a doboz amit oly hősiesen megmentettél tele van...... RUHÁKKAL.- kezdett megint nevetni most viszont már én is vele nevettem hiszen a dobozban tényleg csak ruhák voltak.
- Na ne nevess már!- mondtam amikor még öt perc elteltével is röhögött.
- Oké oké. Na mit hozzak?- nézett körbe tanácstalanul.
- Öhm az attól függ mennyit bírsz el egyszerre!?- kérdeztem.
- Attól függ milyen nehezek?-kérdezett vissza.
- Oké akkor te hozod azt a kettőt. Abba vannak a ruhák meg a cipőim. Okés?-néztem rá kérdőn, hogy megfelel-e neki.
- Persze!- felkapta a két dobozt és már indult is kifele. Én is felvettem két kisebb dobozt amiben fényképek és más egyéb személyes holmim volt. Kiléptem a lakásból majd bezártam magam után az ajtót, hogy nehogy elvigyenek valamit. A mai világban már nem lehet tudni...
 Pár perc múlva már oda is értünk Dina lakására.
- Hányszor kell még fordulnunk?-kérdezte.
- Hát ha nem csak kettőt hozunk egyszerre akkor már csak egyszer.-válaszoltam kérdésére fáradt mosollyal.
 Nagyjából fél óra múlva már át is vittük minden cuccomat barátnőmhöz és fáradtan dőltünk le a nappaliban.
-Elfáradtál?-kérdeztem.
- Ahha.-rakta csípőre a kezét.
- Te tudod mit kéne csinálnunk?-estem lázba teljesen.
- Na mit?.-kérdezte fáradtan.
- Elkezdhetnénk edzeni. Mondjuk futni!-fokoztam az ötletet.
- De minek?- értetlenkedett.
- Hát, hogy formába hozzuk magunkat?!-magyaráztam.
-  Huhh, nem is tudom, habár tényleg jó lenne egy kicsit mozogni.
- Na ugye. Akkor esténként elmehetnénk mondjuk ide a parkba nincs olyan messze futva is hamar odaérünk, és este szinte már senki sincs ott.-magyaráztam lelkesen.
- Oké nekem megfelel. Amúgy mennyi az idő?-kérdezte.
- Öhm..-néztem ócska, kopott karórámra hunyorogva, mert már alig látni rajta valamit is.-Délután négy. Jó hamar elrepült az idő. Ha nem baj bemegyek a szobámba kicsomagolni aztán főzhetnénk valami vacsit.
- Persze menny csak, szólj ha esetleg segítsek én megnézem,hogy mit főzhetnénk.
 Bementem a szobámba.. Milyen furcsa így kimondani, az én szobám. Gyorsan kinyitogattam a dobozokat, hogy megtaláljam azt amelyikben a ruháim vannak. Miután megtaláltam kinyitottam a nagy ruhás szekrényt majd a polcokra bepakoltam a ruháimat.
 Amikor ezekkel nagyjából kész lettem úgy döntöttem, hogy most akkor jöhetnek a könyvek, fényképek, és a többi ilyesmi. Nagyjából este hatra elkészültem mindennel. Kiraktam pár fényképet rólam és Edináról, volt olyan kép , amin még Márk is szerepelt. Volt egy nagyobb tükör a szobámban, oda felraktam az összes fényképemet. Legfölülre a szüleimmel készült kép került. A képet nézegetve úgy éreztem a gyomrom akkora, mint egy hangya, és a levegőm is nehezen jött ki. Rettentő rossz érzés tudni, hogy már soha, de sohatöbbet nem látom őket, és soha, de soha többet nem ölelhetem magamhoz egyikőjüket sem. Ez valami hátborzongató érzés, és egyszerűen megöl, amikor hirtelen rám tör.Valahogyan elfojtottam bánatomat, és kimentem Edinához, aki éppen magazint olvasott a kanapén ülve.
- Na találtál valamit vacsira?- huppantam le mellé a kissé ütött, kopott kanapéra.
- Arra gondoltam ha már egyszer sportolni kezdünk akkor együnk valami salátát.-hümmögött, miközben felállt, és a konyha felé igyekezett. Utána indultam hát.
- Oké milyen zöldségek vannak?-kérdeztem miután beértünk a kissé zsúfolt konyhába.
- Hát van uborka, paradicsom, fetasajt és lila hagyma.-sorolta ahogy utána nézett, hogy mit is talál ebben a picurka konyhában.
- Saláta is van ugye?-kérdeztem reménykedve.
- Persze, hogy van mégis, hogyan lehetne salátát készíteni saláta nélkül?!-nézett rám furcsán.
- Rendben akkor én felvágom az uborkát és a paradicsomot..- mutogattam sorba a hozzávalókra. - Te meg csináld meg a többit ,oké?-néztem végül rá.
- Jó akkor itt van egy-egy vágódeszka és két kés. -adta kezembe, amit a szekrényből vett. Meg kell jegyeznem, szépen sorjában mi hol van..Tehát kés a fiókban, vágódeszka fent a szekrényben.
 Pár perc múlva kész is voltunk a szeleteléssel.
- Ezzel megvagyok mibe tegyem bele?-kérdezte.
- Van valami nagyobb átlátszó tálad?-söpörtem le kezemről az uborka és a paradicsom kisebb maradványait, amik a szeletelés közben rám tapadtak.
- Azt hiszem van mindjárt megkeresem!-ezzel kirohant a konyhából amit nem igazán értettem hiszen egy tálnak nem a konyhában lenne a helye?!


/Myra♥/

5.rész-Költözünk!

Egy köteg papírral a kezemben ballagtam fel az első emeletre, a főnök irodájához. Amikor az ajtóhoz értem óvatosan kopogtam, majs félénken benyitottam.

-Elnézést főnök, csak..-kezdtem, de mindig, ahogy szokta, szavamba vágott.
-Dolgom van, jöjjön vissza később.-mutatott kifelé, mire visszavánszorogtam, és kimentem.

Hát ez ennyivel volt ennyi. Fasza. Végre nyitnék felé, és még én viszem oda neki a kész cuccost, és még csak nem is mondja, hogy "Oké, hagyja itt, majd megnézem!" vagy valami hasonló..Akkor ilyen se lesz többet! Hahh!

-Alíz várjon!-lépett ki a főnök, mire megtorpantam, és visszafordultam hozzá. Azt hittem ez egy nagy pillanat lesz, hogy mellém lép, vállon vereget, hogy ügyes vagyok, hogy ilyen gyorsan kész lettem, és még én is vittem volna oda, aztán megöleljük egymást, és mindenki boldog. Ahha, elhittem.
-Igen?-mosolyogtam erőltetetten.
-Mit vigyorog?-oltott le azonnal. Még jó, hogy nem lent vagyunk, tuti mindenki a mi "párbeszédünket" nézné.
-Semmit.-hebegtem.
-Készen lett?-vette ki kezemből a papírköteget.
-Igen, de még van, csak azok..
-Ha van, akkor ezeket minek hozta ide?-szólt megint közbe.
-Csak, hogy egy adaggal készen vagyok. Nem sok van már, pár számla, elszámolás, semmi több.
-De az is valami.-adta vissza a papírokat, de olyan lendülettel, hogy majdnem hátra estem.-Na nyomás vissza!-mutatott, jelezve, hogy haladjak.
-Megyek már!-mondtam, és óvatosan lépkedtem lefelé a lépcsőn a papírokat eltartva magamtól, hogy lássam hova lépek.
-Segítek!-lépett oda mellém Edina, és elvette tőlem a sok papírt.
-Huu, kössz.-támaszkodtam a térdemre, és kicsit kifújtam magam.
-Van súlya.-indult befelé az irodámba.
-Hát nem könnyű, ezt senki nem mondta.-mentem utána, és becsuktam magam mögött az ajtót.
-Hát ja.-ült le az asztalom előtt lévő fotelbe, én meg az asztalomhoz ülve, helyet foglaltam forgós székemben.
-Te végeztél már?-néztem rá, miközben kényelmesen elhelyezkedtem a székben.
-Dehogy végeztem!-legyintett.
-Akkor úgy kérdezem, sok van még?-nevettem fel.
-Mindig akad valami. Ha éppen kitakarítom a mosdót, akkor hajat vágnak, mehetek oda felseperni. Ha azzal kész vagyok, mehetek a másikhoz, aki mellé lötykölte a hajfestéket, azt meg azonnal fel kell szedni, mert ráragad a padlóra, az nem jön fel onnan soha többet. Ott végzek, mehetek megint hajat sepregetni, vagy éppen segítek az egyik vendégnek, hogy hol a mosdó, vagy az üzlet előtt sepregetek, akkor ideje lenne már felmosni, aztán mehetek megint a mosdóba, és minden más..-fújta ki a levegőt
-Az igen!
-El kellene menni valahova.-mondta hirtelen.
-Hova?
-Szórakozni.-vigyorodott el.
-Jó lenne.-bólintottam.-De miből?-húztam a szám.
-Félre rakunk pénzt, és egyszer csak meg lesz.-vonta meg a vállát.
-Nekem minden pénzem el megy az albérletre.
-Igaz..-húzta a száját.-Te!-csillant fel a szeme.
-Igen?
-Mi lenne ha összeköltöznénk?-mondta boldogan.
-Ez jó ötlet!-ugrottam fel a székből.
-És akkor feles lenne az albérlet is, és kibírjuk egymás mellett, nem veszekszünk. De jó vagyok!-tárta szét a karját.
-De jó vagy!-ugráltam oda hozzá, és szorosan megöleltem.

A munkának lassan, de vége lett, így indulhattunk haza. Éppen a buszmegállóban voltunk, amikor rám tört valami..
-Legyen nagy házunk, szép kertünk, háziállat, szép ágy, hatalmas konyha, nem olyan kicsi, mint most, mert egyedül alig férek el benne..-hadartam.
-Nyugi.-nevetett fel.-Minden meg lesz.-mosolyodott el.
-Nem hiszem.-ráztam a fejem.
-Miért nem?-nézett rám.
-Semmim nincs. Bútorok az albérleté, ahogy minden más. Csak én vagyok abban a lakásban saját. Meg talán a ruhák. Ennyi. Semmim nincs.-mondtam szomorúan.
-De nekem van, és szívesen megosztom veled.-simogatta meg a hátam.
-De az olyan..Fura. Én nem akarom azt, hogy te tarts el engem. Saját dolgokat akarok, de nem lehet. Talán nem is olyan jó dolog ez a költözés..-sóhajtottam.
-Mi az, hogy nem jó? Igenis jó! Meg lesz mindened, és ne gondold, hogy én tartalak majd el. Kettős fizetésünk van, te is dolgozol, én is. Te többet keresel, mint én, segítesz majd kaját venni. A többit bízd ide.-kacsintott.
-Kösz.-öleltem át mosolyogva.


/Alexa:3/

4.rész-Nem késtünk el!

Sziasztok! Én (Alexa) írtam meg az elejét, Myra meg besegített. Nem jelölöm, mert szerintem érezhető, hogy honnan meddig írta, és ki, meg így izgibb is :) Remélem megértitek, és csak jobban örültök, hogy egy közös munkát is olvashattok. :)

Jó olvasást!

Március 27./Kedd/

Reggel sikeresen felkeltem, és kivételesen nem is késtem, tehát fantasztikusan indult a reggelem. Rendesen lefőtt a kávé, nem ment mellé a kiöntésnél, nem kentem véletlenül vajat a tányérra, a kenyér helyett, tehát minden klappolt. Amíg be nem mentem dolgozni..Direkt csinosan öltöztem fel, mert tudtam, hogy délutánra

nagy rohamot várunk, sokan jelentkeztek előre. Így gondoltam akkor kicsit kicsípem magam, hátha befut egy helyes arc, akkor ne egy rongyba lásson már meg..Bár amit fel vettem, az sem egy estélyi (jesszus, ilyenre pénzem se lenne!), de nem is a leg ódivatúbb öltözékem, ami már valami!
Az öltözködéssel mindig is gondba voltam..Nekem nincsenek ilyen "Ohh, ez ehhez megy!" cuccom, csak egyszerű ruhák, amiket mindig mással veszek fel.
Semmi extra, csak felöltözök. Egyik kedvenc pulcsim amit ma vettem fel, de mivel még elég szeles, hideg idők voltak odakint, az utcán nem mutogathattam, mert elrejtette a kabát..Sebaj, majd ha jobb idő lesz :)
-Hogy hogy nem aludtál el, csipkerózsika!-köszöntött reggel barátnőm, amikor odaértem a buszmegállóba. Mindig itt találkozunk, sose megy az egyik a másik elé. Mindig ez a biztos hely.
-Haha.-nevettem erőltetetten.-Nem vicces.
-Pedig annyira igyekszek.-vágott egy "Ajj, a fenébe!" arcot, cinikusan.
-Nem hívott a főnök?-váltottam témát.
-Nem, remélem nem talál ki valamit, hogy "Ohh, nem hívtalak, mert éppen az újságot olvastam!"-utánozta a főnök mély hangját szórakozottan, mire hangosan felnevettem.
-Hülye.-legyintettem.-Csak nem.
-Hát, kinézném belőle.-vonta meg a vállát.
-Jön a busz.-szóltam hirtelen, mire Edina is a távolba meredt, és valóban a busz közeledett. Leszálltunk a buszról.
- Mennyi időnk van?-kérdeztem meg.
- Még van tíz percümk, de szerintem menjünk nem is kell sietnünk pont beérünk!-mosolyodott el Edina. Már messzebbről láttuk,hogy az ajtóban vár minket és elég idegesnek látszott.
- Edina Alíz már megint  elkéstek mit gondolnak hányszor fogom még elnézni a késésüket?! Ráadásul tudják, hogy mára rengetegen jelentkeztek be még ez sem érdekli magukat?-mondta kiabálva. Mondtam én , hogy ideges.
- De főnök még van 3 percünk a munka időnk kezdetéig.-kezdtem azonnal magyarázkodni.
- Megkérdőjelezi a szavamat?!- hoppá egyre idegesebb ennek nem lesz jó vége.
- Isten ments! Én csak azt mondom, hogy a mi óránk szerint még van 3 percünk- mutattam a telefonom eléggé megviselt kijelzőjére.- Vagyis pont most kezdődik a munkaidőnk és nem szeretnénk akár egy percet is elvesztegetni a munkaidőnkből.- vigyorogtam rá győztesen. Tudom, hogy nem kéne felhúznom mert akár ki is rúghat, de ezt nem bírtam ki, annyira jól esett végre visszaszólni neki. Gyorsan be slisszoltunk mellette és az irodámba mentünk majd becsuktam magunk mögött az ajtót. A kabátomat felakasztottam a fogasra. Vissza fordultam az asztalomhoz ahonnan barátnőm vigyorgott rám elismerően.
- Jól megmondtad neki láttad köpni-nyelni nem tudott olyan vörös volt a feje mint egy ráknak annyira jó voltál már olyan szintem elegem van belőle, hogy mindig beszólogat, de te marha jól lerendezted és..
-EDINA!!- szóltam rá kicsit hangosabban, hogy végre rám figyeljen. - Vegyél levegőt!- mosolyogtam rá.
- Uhh bocsi megint hadartam ugye?
- Hát az enyhe kifejezés, hogy hadartál, de már megszoktam.- ez is egy vicces tulajdonsága ha izgatott jóval gyorsabban beszél a megszokottnál, de akkor még nagyjából lehet érteni mit mond. Viszont ha idegességében hadar azt nincs azaz ember aki azt megérti. :)
- Szerintem kezdjük a munkát mielőtt megint megint lecseszne minket.-ezzel kilépett az irodámból itt hagyva engem egy rakat melóval. Pár óra múlva Edina jött be az ajtón.
-Mikor leszel kész?
- Éééééépp most! Végre kész vagyok.-mosolyogtam.
- Oké akkor együnk még a nagy roham előtt. Bólintottam majd elő vettem a táskámból a kajámat.
-Mit hoztál?- fordultam vissza hozzá. A kérdésemre azonnal választ is kaptam, barátnőm egy hatalmas zsemlét tartott a szája előtt, amibe már harapott is egy jó nagyot. Elemlte az ételt az arca elől és egy igen csak vicces látvány tárult a szemem elé. Dina fél arcát vaj borította. Ahogy megláttam, nevetni kezdtem, ő meg úgy nézett rám mint egy idiótára. A vállánál fogva megfordítottam és a tükörhöz vittem. Ahogy meglátta magát ő is nevetésben tört ki. Ezután nálam pedig jött a szokásos retardált fóka röhögésem amit persze, hogy ő is felhozott.
- Egyszerűen nem értem, hogy tudsz így nevetni!?
- Nem tudom csak úgy jön.- nevettem folyamatosan.
- Ez tiszta beteg!-forgatta a szemét.
- Igen én is szeretlek!-veregettem meg a vállát.
- Tudod, hogy én is! -mondta majd kaptam tőle egy jó csontropogtató ölelést. Végre beleharaptam a szalámis vajas szendvicsembe, és amíg el fogyasztottuk az ebédünket beszélgettünk pár hétköznapi dologról, de sajnos vissza kellett térnünk a munkánkhoz. Gyorsan megmostam a kezemet aztán felkaptam a különválogatott számlákat és a főnök irodájába indultam vele.

3.rész-A csatát én nyertem! A háborút..Az még kérdéses

-Alíz, Edina!-kiáltott utánunk, mire megtorpantunk.-Hova mennek?-kérdezte lihegve.

Nem egy sportos alkat, inkább nevezném kövérnek. Az evésről híres, mindig van valami a kezébe: ropi, süti, szendvics. Meg is hiszem, hogy lihegve állt meg felettünk, hiszen ami neki az al karja, az nekem a vádlim. Oké, ez gonosz volt..De akkor is! Nem nagyon szívlelem, akkor miért mondanék rá szépeket? Ő se szeret, én se őt, tökéletes a béke. Aha, persze. Elhittem.

-Hát..Haza.-mondtam furcsán, hiszen már fél órája lejárt a műszakunk, csak megvártam míg Edina kiseper.
-Ma nem ötig vannak.-nézett a karórájára.
-Nem, négyig lettünk volna, csak még Edina kisepert, én meg bent maradtam vele.-vontam vállat.
-Tévednek. Ma hatig vannak bent.
-Hatig?-tátottam a számat.
-Igen. Hívtam volna önöket még tegnap, de egyikőjük sem volt elérhető.-hazudozott.
-Engem hívott, és még sem mondta.-mondta Edina.
-Hát..Biztos elfelejtettem. Akkor is maradniuk kell. Nyomás munkára!-mutatott befelé.
-De főnök, már végeztem minden papírral. Edina meg kitakarított kellő képen. Minek maradjunk még?-szinte már könyörögtem tekintetemmel, de rossz emberen akartam felhasználni. Ez a főnök egy kőszívű, rideg alak. Esélytelen nála szépen kérni valamit. Egyáltalán kérni valamit.
-Mindig van valami munka. Tudok adni még kitöltendő papírt, és magának meg találok még elég mocskot odabent.-nézett rám, majd Edinára.

Lehajtott fejjel, mint akik rosszat csináltak, kullogtunk vissza. Én befelé indultam az irodámba, de még vissza néztem Edinára, és egy "Kitartást!" pillantást vetettem rá.
Leültem, elkényelmesedtem, ittam pár kortyot a vizemből, és úgy döntöttem pihenek egy kicsit, mert már nagyon fájt a fejem, az egész napos melótól, amikor a főnök zavarta meg relaxálásomat.

-Igen?-ültem fel, mert nem akartam egy "Mégis mit képzel? Ez egy munkahely! Üljön már rendesen!", vagy hasonló megjegyzést kapni.
-Tessék.-rakott le az asztalomra egy köteg papírt.-Válogassa szét az idei, a tavalyi, és az előtte lévő számlákat.
-Minek?-húztam fel a szemöldököm, mire a főnök szúrós tekintettel kezdett méregetne.-Vagyis..-köhintettem.-Ez nem az én dolgom lenne.-mondtam halkabban.
-Nem, tényleg nem.-bólintott.
-Akkor?
-Csak sose találom meg, ha éppen keresem valamelyiket. Ezért maga elrendezi, és akkor majd megtalálom mindig.
-És ön? Ez nem a maga dolga lenne?-lapozgattam a lapok között ujjaimmal.
-Kérdőre von?-kezdett ideges lenni.

-Nem, dehogy, eszembe sincs. Csak érdekel, hogy amíg én a maga dolgát csinálom meg, megjegyzem a tudtom nélküli munkaidőben, addig maga mit csinál. Ennyi, semmi több.-néztem fel a főnökre, aki előttem állt, és az asztalra támaszkodott két kezével.
-Mégis mit? Van még ezer meg egy dolgom nekem is. És, nem mintha köze lenne hozzá, de én is papírmunkát végzek éppen. Ami megsúgom sokkal fontosabb, mint a maga feladata. Szóval.-tapsolt egyet, mire kicsit megugrottam.-Munkára, dolgozzon! Vagyis próbáljon meg, mert a maga munkaereje nem ilyen helyre való.
-Akkor minek kellek én ide?-dőltem hátra székemben.
-Nem nekem kell maga. Magának az állás már inkább.-mondta gúnyos vigyorral.
-Ugyan.-legyintettem, magamat átverve. Komolyan, kell az állás!
-Hagyjuk már Alíz. Maga olyan szegény, mint a templom egere. Egyik munka után kapna a másikért, ha lehetne. Magának kell ez az állás. De mit is vitatkozok magával?! Mondjon fel.-fonta karba kezeit, és felegyenesedett. Köhintettem egyet, és megfontoltam ezt válaszoltam.
-Majd egyszer kipróbáljuk, hogy megy ez az egész nélkülem, magának. Mert, hogy a maga dolgát végzem, az nekem olyasmit jelent, hogy magának ez túl sok, vagy nincs rá ideje, vagy éppen kedve. Szóval nagyon is kell magának az én munkásságom, csak fél bevallani. De ez már nem az én gondom. Most pedig ha megbocsájt, dolgoznom kell.-mutattam az ajtó felé.
-Hát persze..Még én szorulok magára? Üres szavak. Maga, az én pénzem nélkül sehol nem lenne.
-Tudja hány állásra kértek már fel?-hazudtam. Sehova nem kellek.-De mégis maradtam, mert tudtam magának igenis kellek, mert nélkülem csődbe menne rendesen. De kérem! Menjen ki. Később, amikor majd máshogy gondolja, visszatértünk erre.-vettem el az első papírt, és külön raktam.
-Magam elvezetném az üzletet, ha úgy kellene. Miért is vettem fel olyanokat, mint maga? Sokkal jobb lenne magam csinálni mindent.-mondta, az utolsó szavak már halkabban, mert közben kiment, és becsukta maga mögött az ajtót, én meg ott maradtam a sok papírral.

Nem nekem találták ki a hazudást, az nem az én terepen, de nem tehettem mást! Nem hagyhattam, hogy a főnöké legyen az utolsó szó! Nekem kellett most nyernem, és így is lett. Hahh! Vagyis..Nem, mert én végzem az ő dolgát..De ez mellékes, a lényeg, hogy a csatát én nyertem, és remélem a háború diadala is az enyém lesz.

-Na?-nyitott be Edina.-Mehetünk?
-Mennyi idő?-dörzsöltem meg a szemem, mert már alig láttam valamit.
-Mindjárt hat.-mosolyodott el, miközben bejött.
-Akkor igen.-pakoltam be mindent a táskámba. Azaz a papírokat hagytam.
-Mik ezek?-emelt fel egy lapot.
-Számlák. Ezeket kell szétrendeznem.
-De hát..
-Igen, ez a főnök feladata lenne.-vettem fel a kabátomat.
-Hát akkor?
-Átpasszoltam nekem, hogy csináljam meg én. Kicsit összekaptunk, de az úton mindent részletesen elmesélek.-mosolyogtam barátnőmre, aki csak bólintott egyet, jelezve, hogy oké, majd akkor az úton kivesézünk mindent.

-Húú, de jó már!-léptem ki a friss levegőre, ami egész kellemes órák hosszat az iroda után. Sőt!  Kifejezetten tökéletes, ha a szél nem fújt volna. Egy kis szellő elég lett volna, viszont ami volt, az a hajamat rendesen összeborzolta..
-Ja.-nézett hátra Edina.
-Nyugi, szerintem már nem jön.-nevettem fel.
-Azért inkább sietnék.-vette gyorsabbra a tempót, és teljesen a buszmegállóig ilyen gyorsabb sebességgel mentünk.
-Ide már csak nem jön.-néztem vissza.
-Hát..Szerintem képes lenne rá.-ásított egy hatalmasat.
-Álmos vagy?-kérdeztem kedvesen.
-Persze.-bólintott.-Te?
-Á, dehogy.-mondtam, mire felnevettünk.
-Alszunk egy jót, majd..-kezdte, de közbe szóltam.
-Majd holnap jöhetünk megint ilyen korán.
-Naa, most miért kell lelomboznod azonnal? Még ki sem élveztem, hogy jelenleg nem ott vagyok.-felnevettem.
-Bocsi, nem akartam.
-Hát..Jobb, mint ha kiderülne nem is reggel hatra, hanem hajnali háromra kellene bemenni..-húzta a száját, mire óvatosan meglöktem.
-Ne szólj semmit! A végén még felhív, hogy akkorra kell menni.
-Ugyan.-legyintett.-Fel se hívna.-mondta cinikusan, mire jó ízűen felnevettünk.

/Alexa:3/