Nem egy sportos alkat, inkább nevezném kövérnek. Az evésről híres, mindig van valami a kezébe: ropi, süti, szendvics. Meg is hiszem, hogy lihegve állt meg felettünk, hiszen ami neki az al karja, az nekem a vádlim. Oké, ez gonosz volt..De akkor is! Nem nagyon szívlelem, akkor miért mondanék rá szépeket? Ő se szeret, én se őt, tökéletes a béke. Aha, persze. Elhittem.
-Hát..Haza.-mondtam furcsán, hiszen már fél órája lejárt a műszakunk, csak megvártam míg Edina kiseper.
-Ma nem ötig vannak.-nézett a karórájára.
-Nem, négyig lettünk volna, csak még Edina kisepert, én meg bent maradtam vele.-vontam vállat.
-Tévednek. Ma hatig vannak bent.
-Hatig?-tátottam a számat.
-Igen. Hívtam volna önöket még tegnap, de egyikőjük sem volt elérhető.-hazudozott.
-Engem hívott, és még sem mondta.-mondta Edina.
-Hát..Biztos elfelejtettem. Akkor is maradniuk kell. Nyomás munkára!-mutatott befelé.
-De főnök, már végeztem minden papírral. Edina meg kitakarított kellő képen. Minek maradjunk még?-szinte már könyörögtem tekintetemmel, de rossz emberen akartam felhasználni. Ez a főnök egy kőszívű, rideg alak. Esélytelen nála szépen kérni valamit. Egyáltalán kérni valamit.
-Mindig van valami munka. Tudok adni még kitöltendő papírt, és magának meg találok még elég mocskot odabent.-nézett rám, majd Edinára.
Lehajtott fejjel, mint akik rosszat csináltak, kullogtunk vissza. Én befelé indultam az irodámba, de még vissza néztem Edinára, és egy "Kitartást!" pillantást vetettem rá.
Leültem, elkényelmesedtem, ittam pár kortyot a vizemből, és úgy döntöttem pihenek egy kicsit, mert már nagyon fájt a fejem, az egész napos melótól, amikor a főnök zavarta meg relaxálásomat.
-Igen?-ültem fel, mert nem akartam egy "Mégis mit képzel? Ez egy munkahely! Üljön már rendesen!", vagy hasonló megjegyzést kapni.
-Tessék.-rakott le az asztalomra egy köteg papírt.-Válogassa szét az idei, a tavalyi, és az előtte lévő számlákat.
-Minek?-húztam fel a szemöldököm, mire a főnök szúrós tekintettel kezdett méregetne.-Vagyis..-köhintettem.-Ez nem az én dolgom lenne.-mondtam halkabban.
-Nem, tényleg nem.-bólintott.
-Akkor?
-Csak sose találom meg, ha éppen keresem valamelyiket. Ezért maga elrendezi, és akkor majd megtalálom mindig.
-És ön? Ez nem a maga dolga lenne?-lapozgattam a lapok között ujjaimmal.
-Kérdőre von?-kezdett ideges lenni.
-Mégis mit? Van még ezer meg egy dolgom nekem is. És, nem mintha köze lenne hozzá, de én is papírmunkát végzek éppen. Ami megsúgom sokkal fontosabb, mint a maga feladata. Szóval.-tapsolt egyet, mire kicsit megugrottam.-Munkára, dolgozzon! Vagyis próbáljon meg, mert a maga munkaereje nem ilyen helyre való.
-Akkor minek kellek én ide?-dőltem hátra székemben.
-Nem nekem kell maga. Magának az állás már inkább.-mondta gúnyos vigyorral.
-Ugyan.-legyintettem, magamat átverve. Komolyan, kell az állás!
-Hagyjuk már Alíz. Maga olyan szegény, mint a templom egere. Egyik munka után kapna a másikért, ha lehetne. Magának kell ez az állás. De mit is vitatkozok magával?! Mondjon fel.-fonta karba kezeit, és felegyenesedett. Köhintettem egyet, és megfontoltam ezt válaszoltam.-Majd egyszer kipróbáljuk, hogy megy ez az egész nélkülem, magának. Mert, hogy a maga dolgát végzem, az nekem olyasmit jelent, hogy magának ez túl sok, vagy nincs rá ideje, vagy éppen kedve. Szóval nagyon is kell magának az én munkásságom, csak fél bevallani. De ez már nem az én gondom. Most pedig ha megbocsájt, dolgoznom kell.-mutattam az ajtó felé.
-Hát persze..Még én szorulok magára? Üres szavak. Maga, az én pénzem nélkül sehol nem lenne.
-Tudja hány állásra kértek már fel?-hazudtam. Sehova nem kellek.-De mégis maradtam, mert tudtam magának igenis kellek, mert nélkülem csődbe menne rendesen. De kérem! Menjen ki. Később, amikor majd máshogy gondolja, visszatértünk erre.-vettem el az első papírt, és külön raktam.
-Magam elvezetném az üzletet, ha úgy kellene. Miért is vettem fel olyanokat, mint maga? Sokkal jobb lenne magam csinálni mindent.-mondta, az utolsó szavak már halkabban, mert közben kiment, és becsukta maga mögött az ajtót, én meg ott maradtam a sok papírral.
Nem nekem találták ki a hazudást, az nem az én terepen, de nem tehettem mást! Nem hagyhattam, hogy a főnöké legyen az utolsó szó! Nekem kellett most nyernem, és így is lett. Hahh! Vagyis..Nem, mert én végzem az ő dolgát..De ez mellékes, a lényeg, hogy a csatát én nyertem, és remélem a háború diadala is az enyém lesz.
-Na?-nyitott be Edina.-Mehetünk?
-Mennyi idő?-dörzsöltem meg a szemem, mert már alig láttam valamit.
-Mindjárt hat.-mosolyodott el, miközben bejött.
-Akkor igen.-pakoltam be mindent a táskámba. Azaz a papírokat hagytam.
-Mik ezek?-emelt fel egy lapot.
-Számlák. Ezeket kell szétrendeznem.
-De hát..
-Igen, ez a főnök feladata lenne.-vettem fel a kabátomat.
-Hát akkor?
-Átpasszoltam nekem, hogy csináljam meg én. Kicsit összekaptunk, de az úton mindent részletesen elmesélek.-mosolyogtam barátnőmre, aki csak bólintott egyet, jelezve, hogy oké, majd akkor az úton kivesézünk mindent.
-Húú, de jó már!-léptem ki a friss levegőre, ami egész kellemes órák hosszat az iroda után. Sőt! Kifejezetten tökéletes, ha a szél nem fújt volna. Egy kis szellő elég lett volna, viszont ami volt, az a hajamat rendesen összeborzolta..
-Ja.-nézett hátra Edina.
-Nyugi, szerintem már nem jön.-nevettem fel.
-Azért inkább sietnék.-vette gyorsabbra a tempót, és teljesen a buszmegállóig ilyen gyorsabb sebességgel mentünk.
-Ide már csak nem jön.-néztem vissza.
-Hát..Szerintem képes lenne rá.-ásított egy hatalmasat.
-Álmos vagy?-kérdeztem kedvesen.
-Persze.-bólintott.-Te?
-Á, dehogy.-mondtam, mire felnevettünk.
-Alszunk egy jót, majd..-kezdte, de közbe szóltam.
-Majd holnap jöhetünk megint ilyen korán.
-Naa, most miért kell lelomboznod azonnal? Még ki sem élveztem, hogy jelenleg nem ott vagyok.-felnevettem.
-Bocsi, nem akartam.
-Hát..Jobb, mint ha kiderülne nem is reggel hatra, hanem hajnali háromra kellene bemenni..-húzta a száját, mire óvatosan meglöktem.
-Ne szólj semmit! A végén még felhív, hogy akkorra kell menni.
-Ugyan.-legyintett.-Fel se hívna.-mondta cinikusan, mire jó ízűen felnevettünk.
/Alexa:3/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése