Prológus

Sziasztok Alíz vagyok, 24 éves. Egy fodrászüzletben dolgozom mint kis főnök. Nagyon szeretem az állásom, de azért a gond ott is megtalál. Azt a nem túl sok pénzt amit keresek mind az albérletemre költöm, amit nagy nehezen, de fizetek. Nem valami jók a körülmények a lakásomban, de valami hely kell, ahova járok aludni, enni, és tisztálkodni. Egyedül élek, se férjem, se szüleim. Édesanyám és édesapám elvesztettem 19 éves koromban. Ők is panelben laktak, mint most én. Velük éltem, mivel párkapcsolatban nem éltem akkor sem. Éppen a munkahelyemről mentem haza felé (még 18 évesen dolgoztam, hogy megélhessünk) , és éppen kanyarodok a házhoz, amikor villogni látom a mentőket, tűzoltókat, és a rendőrséget. Rohanok, mint egy őrült, szinte ráestem az egyik mentősre. Könnyes szemekkel kérdezem, hogy mégis mi történt, amikor ezt kérdezi: "Ön családtag?". Némán bólintottam, hang nem jött ki a torkomon. A mentős sóhajtott egyet, amit nem hallottam a zajtól, de a mozdulatból ítélve sóhajtott. Azt felelte, hogy: "Akkor őszinte részvétem kisasszony." A szívem verése kihagyott egy pillanatra.. Azt sem tudtam mit tegyek, majd végleg magamba zuhantam. Kész, ennyi voltam. Ők voltak életem értelmei, egyetlen kincsei. És végük. Mint később megtudtam a haláluk oka az volt, hogy leégett a lakás. Anyukám éppen főzött, apu a nappaliban TV-zett. Apu hívta anyut egy pillanatra, anyu meg persze ott hagyta a kaját a gázon. Már kimenni nem tudtak  a nappaliból, mert addigra oda ért a láng. Halláskárosultak is voltak, és a beszélgetés is lefoglalta őket, bizonyára nem hallották, hogy mögöttük darabokra hullik minden. Apu még pont tárcsázni tudta a tűzoltókat , de annyi volt. Megmenteni már nem tudták őket, bent égtek a lakásban.. A haláluk nagyon megrázott,hisz az eddigi egész életemet ők töltötték ki. Mindig velük voltam, barátaim sem voltak. Az elvesztésük után mély depresszióba zuhantam,minden este bulizni jártam és rengeteget ittam. Az egyik ilyen estémen ismerkedtem meg a legjobb barátnőmmel Edinával. Mindent tud rólam, és ez kölcsönös is. Első igaz barátom. Hála neki csillapodott depresszióm, már eljárok otthonról, dolgozok rendesen (ráadásul egy helyen!), és élem az életem. Még soha nem volt komoly kapcsolatunk. Sem Edinának sem nekem. Talán ránk talál az igazi? Vagy együtt halunk meg, mint két szingli, legjobb barátnő? Edina mindent elmond nekem, és én is neki, kivéve egy dolgot. Amit senki nem tud, csak elhalálozott szüleim tudnak. Senki más.